Tanszéki terv 2. - BMEEPUIT701
RÖVID TÁRGYLEÍRÁS
A tantárgy tematikájában kötődik az Urbanisztika Tanszék hatodik félévi tervezési gyakorlatához, a Tanszéki terv 1. tantárgyhoz, de önállóan is meg kell, hogy álljon a lábán, mivel olyanok is felvehetik, akik az előző félévi tárgyat nem teljesítették. A félév során egy meglévő fővárosi közterületet kell a hallgatóknak háromfős team-ekben építészetileg megoldani, „utcabútorokkal” berendezni, majd azt követően azokból egyet-egyet egyénileg, kiviteli terv szinten megtervezni.
A Tanszéki terv 2. alapvetően gyakorlati tantárgy, a félév során azonban a gyakorlati órák keretében előadások is elhangzanak formatervezési alapismeretekről, anyagismeretről, közterületi bútorok-, és berendezési tárgyak egyedi és széria tervezéséről. Az előadásokhoz kapcsolódóan a hallgatóknak egyénileg három kisfeladatot is meg kell oldaniuk a félév során, amelyeket a kiadást követő héten közösen kiértékelünk.
A mások munkájának a folyamatos figyelemmel kísérése, a saját tervnek az azzal való folyamatos összevetése miatt a gyakorlati foglalkozások és értékelések mindig közösek, de a feladatok jellege miatt azok – a háromfős team-ekben kidolgozott közös közterületi koncepció keretei között- ebben a félévben egyénileg oldandók meg.
A féléves terv grafikai feldolgozása elsősorban szabadkézzel történik. A koncepciótervhez és a végső beadáshoz modellt kell készíteni a hallgatóknak a tervezett terméket legjobban bemutatni képes, szabadon választott technikával.
A félév teljesítésének a feltétele az órák 70%-án való részvétel, valamint a feladatoknak határidőre történő elkészítése. A tantárgy a féléves terv közös értékelésén megszülető gyakorlati jeggyel zárul, amely a kisfeladatok és az órákon tanúsított aktivitás értékelését is figyelembe veszi.
Szakasz
Előadók: Kádár Bálint PhD tankörvezető / Klaniczay János
Tárgyfelelős: Kádár Bálint PhD
Heti óraszám: 3 előadás · x laborgyakorlat, hétfő 00-00, K200
Kreditérték: 3
Követelmény: xRövid tárgyleírás:
Mi történjen a vízparton Dunaújvárosban?
A kurzus során megismerkedhettek a urbanisztika kísérleti oldalával. Kis eszközökkel fogunk nagy változást elindítani. A tematika a tanszék DANUrB+ programjához is kapcsolódik, így a terveket tágabb kontextusban is lehetőség lesz bemutatni, hasznosítani, akár megvalósítani!
2021 ŐSZ - DUNAÚJVÁROS
féléves tematika:

Mi történjen a vízparton Dunaújvárosban? Hogyan lehet egy merev városi rendszert feloldani? Kik fogják használni a Duna partot és mire? Milyen első lépéseket kell tenni egy nagyvonalú városépítészeti koncepció megvalósításához? Az Urbanisztika tanszék TT2 kurzusán 2021 őszén ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a 3 kredites tárgy keretein belül. A helyszín Dunaújváros, ahol a vízpart nagyrészt kihasználatlanul áll a város és a folyó között.
A félév első felében lehetőség nyílik az Európából jött erasmusos hallgatókkal együtt dolgozni, akiknek a 8 kredites tervezési tárgya ugyanezzel a helyszínnel foglalkozik. Az ő feladatuk egy rekreációs vízparti fejlesztés megtervezése, erős hangsúllyal a fenntarthatóság és a városi branding témákon. A TT2 kurzus hallgatóinak feladata a masterplanre alapozott ideiglenes hasznosítások, taktikai urbanisztika, placemaking megtervezése, amik segítségével el lehet kezdeni a vízpart rehabilitációját.
A kurzus során megismerkedhettek a urbanisztika kísérleti oldalával. Kis eszközökkel fogunk nagy változást elindítani. A tematika a tanszék DANUrB+ programjához is kapcsolódik, így a terveket tágabb kontextusban is lehetőség lesz bemutatni, hasznosítani, akár megvalósítani!