Tanszéki terv - BMEEPUIQ601
TANSZÉKI TERV 1 / BALATON-FELVIDÉK
Konzulens: KÁDÁR Bálint, VARGA Imre, KLANICZAY János, WETTSTEIN Domonkos, Tömör Miklós
Heti óraszáám: 3 óra tervezési gyakorlat
Kreditpont értéke: 3
Követelmény: félévközi jegyHELYSZÍN: Balatonfelvidék falvai és szőlőhegyei
Az Urbanisztika Tanszék 2023-ban betársul a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által vezetett TÁJTÉKA projektbe, amely az Európa Kulturális Fővárosa Veszprém 2023 programsorozat hivatalos része. A TÁJTÉKA a Balaton-felvidék intelligens tájhasználatának eszköztárát kívánja kidolgozni, az eddigi kutatások alapján már megjelent könyv mellett még számos kiadvány és sok élő program, fesztivál jellegű esemény lesz 2023 nyarán, amelyek a kulturális főváros programsorozat okán nemzetközi érdeklődésre is számot tartanak. Az egyik látványos esemény az Urbanisztika Tanszék nyári építőtáborához kapcsolódik, amely a TT1 hallgatók egyhetes balaton-felvidéki építési munkája által élhetőbbé tett faluünnep lesz.
Az Urbanisztika Tanszék TT1-es hallgatói a félév során ennek az egyedi kultúrtájnak a kortárs élhetőségét fogják körül járni terveikkel, a speciális kistelepülések és mezőgazdasági területek regionális térhálózatainak működőképességét vizsgálják, miközben az akupunktúrás építészeti beavatkozások helyeit és formáit keresik. A Tanszéki Terv tárgy hallgatóinak ajánljuk felvenni a választható Környezet- és közterülettervezés tantárgyat is, mert ennek keretében tervezitek meg a TÁJTÉKA egyik kiemelt helyszínén a nyári építőtáborban megvalósítandó faszerkezetű építményt. Ugyanis 2023. júliusának elején meg is építünk egy vagy több órán megtervezett fejlesztést, méghozzá azt vagy azokat, amelyek a TT1-ben kimutatott térhálózatnak fontos pontjai tudnak lenni, illetve a helyiek igényeihez a legjobban igazodnak. A KÉK által tervezett fesztivál fontos pontja lesz, amikor átadjátok a megépült műveiteket, amelyek új lehetőségeket mutatnak intelligens tájhasználatokra.
A tervezés és valódi megvalósulás komplex tapasztalata okán az Urbanisztika tanszék TT1-es jelentkezésénél előnyben részesülnek azok, akik vállalják a választható tárgy felvételét, ezzel 2023 július elején az egy hetes nyári táborban való részvételt, illetve a félév során a megépítendő térstruktúra/építmény tervezését. A csoportot kb. 25-30 főben maximalizáljuk, a végső névsor kiválasztása előtt előregisztráció szükséges! Az előregisztráció után emailben vesszük fel a kapcsolatot veled, ekkor kell véglegesen eldöntened majd, hogy jelentkezel-e a Neptunban.
TOVÁBBI INFÓ ITT: https://urb.bme.hu/tanszeki-terv-1-balaton-felvidek/
TT1-hez kapcsolódó tantárgy neve: Környezet- és közterülettervezés
tantárgykód / BMEEPUIQ703
TEMATIKA ÜTEMTERV