Public courses
KOMPLEX TERVEZÉS T2 UI /// BMEEPUIT911
Oktatók: FONYÓDI Mariann PhD, FENES Tamás DLA, HERCZEG László, GALINA Zoltán, DOBOS Botond
Tárgyfelelős: FONYÓDI Mariann PhD
Heti óraszám: heti 2×5 óra tervezési gyakorlat
Kreditérték: 10
Követelmény: félévközi jegyTanszékünkön a Komplex jellegzetessége egy olyan tervezési szemlélet elsajátítása, mely a település adottságainak, problémáinak helyzetfeltárása során, városépítészeti programból kiinduló, abba szervesen illeszkedő, a környezetéhez és a városi szövethez minél érzékenyebben viszonyuló épületet eredményez. Épületet tervezünk tehát, olyan komplex szemlélettel, ahol az építészeti formálás mellett nemcsak a szakági, szerkezeti vonatkozások, de a tágabb környezet szempontjai is érvényesülnek. A tárgy a kilencedik félév tervezési gyakorlata, mely a kétféléves feladat második része. A munka a megismerés folyamatával kezdődik és módszereiben részben a Városépítészet2-höz kötődik. A végeredmény azonban már egy nemcsak városépítészeti, hanem minden szempontból komplexen tervezett épület, melynek – első félévben az engedélyezési szintű terve, majd – a második félév végére a kiviteli terve készül el, minden szakági vonatkozásával együtt. A teljes folyamat a diplomatervezési félévet készíti elő.
2023 ŐSZ MŰTERMEK
VESZPRÉM, KULTURÁLIS ÉLHETŐSÉG
KOMPLEX+ KÖRNYEZETTUDATOSSÁG
Műteremvezetők: Fonyódi Mariann, Herczeg László
További konzulensek:
Massány Edina tájépítész
Vörös Tamás Veszprémi főegyházmegye főépítészTEMATIKA ÜTEMTERV 2023 ŐSZ TERVEZŐI, MŰSZAKI, SPECIALIZÁCIÓS
TEAMS CSOPORT
FÜRED – FRÖCCS – FLÓDNI
KOMPLEX+ (BELSŐ) TÁJ
Műteremvezetők: Fenes Tamás + Galina Zoltán
További konzulensek:
Juhász Balázs épületszerkezettan
Massány Edina tájépítészetTEMATIKA ÜTEMTERV 2023 ŐSZ TERVEZŐI, MŰSZAKI, SPECIALIZÁCIÓS
TEAMS CSOPORT
KLÍMAPUNK 2040+40
KOMPLEX+ SZIMULÁCIÓ
Műteremvezetők: Dobos Botond + Alföldi György
További konzulensek: Szabó Árpád, Dőry Bálint, Perényi Flóra, Bajusz Csaba
Harmathy Norbert (Városi léptékű szimuláció)TEMATIKA ÜTEMTERV 2023 ŐSZ TERVEZŐI, MŰSZAKI, SPECIALIZÁCIÓS
TEAMS CSOPORT